A felszálló Boeing gázolta halálra a férfit

Startlap - Startlap
Bizarr halála volt az örmény szökevénynek Moszkvában.

Oroszországban egy repülőgép felszállás közben, a kifutópályán elütött egy embert kedd este a moszkvai Seremetyjevo nemzetközi repülőtéren; a férfi meghalt, a repülőgép törzsén több rés keletkezett az ütközés következtében – közölték a helyi hatóságok.

A hatósági tájékoztatás szerint az áldozat egy 25 éves örmény állampolgár. Holttestére azt követően bukkantak rá a felszállópályán, hogy felszállt egy Athénba tartó Boeing 737-es repülőgép. A gép személyzete a felszállás után jelentette a légi irányításnak, hogy a kifutópályán gyorsításkor feltehetően egy állattal ütközött.

A személyzet úgy határozott, hogy nem fordulnak vissza, mert a műszerek nem mutattak meghibásodást. Athénban a gép átvizsgálásakor megállapították, hogy a gép törzsén több rés keletkezett, illetve emberi szövetmaradványokra bukkantak.

A vizsgálat szerint az elütött örmény férfit Spanyolországból kitoloncolták, és ezért hazájába készültek szállítani, közbeiktatva az orosz főváros repülőterét, ahova kedd este érkezett meg.

A férfi az örmény fővárosba, Jerevánba induló járathoz utasokat szállító buszról megszökött, és a reptér forgalmi előterén bolyongott.

Ez is érdekelhet

képcím

Meghalt Azahriah menedzsere, Ferich Balázs

képcím

Elhunyt a vasárnapi ralibalesetben megsérült kislány

képcím

Moszkvai terrortámadás: így kapták el a terroristákat