A Dzsudzsák-fotó miatt lemondatná Szijjártót a Jobbik

Startlap - Startlap
A külügyminiszter a válogatott focistával tűnt fel egy képen, amelyből az is kiderült, hogy mindketten hibáztak. Esti hírösszefoglaló.

Dzsudzsák-fotó miatt mondatná le Szijjártót a Jobbik

A Magyar Kupa minden mérkőzése – ahogyan jelenleg bármely focimeccs Magyarországon – zártkapus, vagyis legfeljebb néhány személy esetében tehet kivételt a rendező klub, természetesen velük is betartatva a szigorú maszkviselés szabályait.  Így történt, hogy Szijjártó Péter és Dzsudzsák Balázzsal együtt jelentek meg egy mérkőzésen, ahol a külügyminiszter még fotót is készített kettőjükről, amelyből az is kiderült, hogy messze nem tettek eleget az egészségügyi követelményeknek . Idekattintva azonnal megtudható, mit is kifogásolt olyan erősen a Jobbik ezzel kapcsolatban.

Ti vigyázzatok! Üzentek a Fidesznek a fiatalok

Kocsis Mátéra hajazva reagáltak arra, hogy Gyurcsány Ferenc ellen akarta hangolni őket. Részletek.

Jó hírnevet sértett Márki-Zay Péter, 800 ezer forintot kell fizetnie

Jogerősen, másodfokon is pert vesztett Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester, akinek így 400-400 ezer forintos sérelemdíjat kell fizetnie, miután megsértette dr. Juhász Tünde kormánymegbízott és dr. Holubán Csilla járási hivatalvezető jó hírnevét. Hogy mindezt miként is sikerült összehoznia, az innen fog kiderülni. 

Így köszöntötték Orbán Viktort, bár picit még odébb van a születésnapja 

Egy olyan videó tűnt fel a Facebookon Szalay Kornél Géza, a XV. kerületi önkormányzat fideszes képviselőjének oldalán, ahol többedmagával köszönti a miniszterelnököt közelgő születésnapja alkalmából. A felvételt, melyben közreműködött többek közt egy ismert magyar sztár is, itt lehet megtekinteni. 

Budapesten is kinyithatnak az éttermek és a kocsmák belső terei 

Kinyithatnak a vendéglátóhelyek, éttermek, kávézók, cukrászdák, büfék és presszók belső részei is a vendégek előtt, már nem csak azok teraszai– erősítette meg Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője. Hogy mindez melyik közeli naptól lesz érvényben, az idekattintva azonnal kiderül.

Kovács Zoltán szerint a koronavírus-törvény emberéletek ezreit mentette meg

Kovács Zoltán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter sajtótájékoztatóján (MTI Fotó: Kovács Attila).

Az Euronews oldalán megjelent cikkében részletesen ki is fejtette minderről a véleményét a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, amelyben megjegyzést is tett az általa erősen félreinformáltnak tartott kritikai hangok miatt. Kovács írásáról errefelé tudható meg minden lényegi rész.

Ciprus soha nem látott módszerrel csalogatja a turistákat

Szinte már bizarr, amit kínálnak: ha valaki náluk fertőződik meg a nyaralása során, akkor vállalják a megbetegedett turista egészségügyi kezelésének teljes költségét. De ez még nem minden: az itt elérhető ajánlat másik része még erre is rátesz egy lapáttal. 

Az emberiség történetében most először bocsájt fel magáncég embereket szállító űrhajót

Amennyiben az időjárás is kedvező, magyar idő szerint május 27-én este lövik fel a floridai Kennedy Űrközpontból a Crew Dragon névre hallgató űrhajót. Ebből a cikkből a pontos időpont mellett az is kiderül, hol is lehet élőben követni a startot.

Ez is érdekelhet

képcím

"El kell foglalnunk Brüsszelt" - Orbán Viktor kiadta választási...

képcím

Orbán: Ezt most túlzásnak érzik a hallgatók, de nem túlzás

képcím

Folytatódhat Orbánék konferenciája Büsszelben