A bikinis testük helyett valami egészen mást kell mutatni ezután az amerikai szépségverseny indulóinak

Startlap - Startlap
Nem biztos, hogy ez könnyítést jelent majd minden versenyzőknek.

Nem vonulnak fel többé fürdőruhában a Miss Amerika szépségverseny résztvevői – döntöttek a szervezők.

Az eddigi fürdőruhás versenyetapot ezután egy “interaktív beszélgetés” váltja fel a zsűritagok és a versenyzők között. Ennek során a résztvevők az életben kitűzött céljaikról és sikereikről beszélnek. Az ekkor viselt estélyi ruhájukat maguk választhatják ki.

Nem vagyunk többé szépségverseny. Hazánkban kulturális forradalom zajlik, melynek során a nők bátorságra leltek ahhoz, hogy felálljanak és több területen hallassák a hangjukat

– mondta Gretchen Carlson, a verseny kuratóriumának vezetője. Carlson az ABC televízió egyik műsorában elmondta, hogy a résztvevőket többé nem a kinézetük alapján fogják megítélni.

A döntés azután született, hogy a #meetoo mozgalom hatására számos nő feltárta szexuális túlkapásokkal és bántalmazásokkal kapcsolatos élményeit. Az ennek nyomán fellángolt vita több mint fél éve tart.

Decemberben felfüggesztették a Miss Amerika szervezet vezetőjét, Sam Haskellt az általa írt, sértő tartalmú e-mailek miatt, melyekben becsmérlően írt többek között egykori szépségkirálynők külsejéről, testsúlyáról és szexuális életéről. Ennek hatására több korábbi győztes követelte Haskell leváltását, köztük Gretchen Carlson is, aki Roger Ailest, a Fox News időközben elhunyt főnökét perelte be szexuális zaklatás miatt.

 

Forrás: MTI

Ez is érdekelhet

képcím

Csősz Bogi elvált: "Ha nagyon anyagias lennék, vele maradtam volna"

képcím

A matyóba öltöztetett Tóth Gabi kicenzúrázva énekelte saját...

képcím

Kiderült, hányan haltak meg Magyarországon a koronavírus elleni...