88 éve született Schubert Éva

Startlap - Startlap
Az egyik legintelligensebb magyar színésznőnek tartották.

Schubert Éva több mint öt évtizedet töltött a színpadon, és számos filmben, valamint tévéjátékban láthatta a közönség.

A drámától a vígjátékig minden műfajban felejthetetlen alakítást nyújtó művészetéért, drámai erővel, humorral, sziporkázó szellemességgel megoldott szerepformálásaiért, a közönség iránti alázattal átitatott, példaértékű életpályája elismeréseként vehette át 2013-ban a Kossuth-díjat. Ugyanebben az évben Budapest díszpolgára lett.

Budapesti polgári családba született 1931. január 19-én. Francia-latin szakos tanárnak készült, kiválóan beszélt németül és megtanult angolul is. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán kívül elvégezte az ELTE magyar-történelem, esztétika szakát is.

A színművészeti főiskolán diplomáját 1955-ben kapta meg, első szerződése a Magyar Néphadsereg Színházához (a Vígszínházhoz) kötötte. 1956-tól egy évig a József Attila Színház, 1957-től a Vidám Színpad, 1958-tól 1978-ig ismét a Vígszínház tagja volt. Ezután tíz évig a Vidám Színpadon játszott, utána szabadúszó lett.

Schubert Éva az életet is humorral szemlélte. Úgy vélte, hogy a humor egyfajta éleslátás, amelynek köszönhetően az ember rögtön a dolgok fonákját is látja. A humort értő ember mindent, önmagát is ironikusan szemléli.

Ha a színpadon nem kapott elég feladatot, darabokat fordított németből, franciából, angolból. Tíz évig tanított énekeseknek színészmesterséget a Zeneakadémián, de oktatott Gór Nagy Mária Színitanodájában is. Rendezett operát Esztergomban és a Zeneakadémián, prózát a Játékszínben és Miskolcon, a Piaf, Piaf című drámát, melynek társszerzője volt, a tatabányai Jászai Mari Színházban.

Több mint harminc filmben játszott, a közönség rögtön végzése után, 1955-ben az Egy pikoló világos című vígjátékban ismerte meg. Ezt követte a Csodacsatár, A vőlegény nyolckor érkezik, a Don Juan legutolsó kalandja. A televízióban egyik legemlékezetesebb szerepe az Abigél tanárnője volt, de feltűnt egy televíziós szappanoperában is, emellett szinkronizált. Nemzedékek nőttek fel a Frakk, a macskák réme című rajzfilmsorozaton, amelyben ő volt Lukrécia macska hangja.

Az utolsó éveiben csontritkulása miatt kerekesszékbe kényszerült. Hosszan tartó súlyos betegség után 2017. július 11-én hunyt el 86 éves korában.

Schubert Éva művészi munkásságát 1984-ben érdemes művészi címmel ismerték el, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2008-ban pedig a 39. Magyar Filmszemle életműdíját.

 

Forrás: MTI, Wikipedia

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka