400-szor vallott már szerelmet feleségének Rudolf Péter

Startlap - Startlap
Ma ünnepli 59. születésnapját a Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színész.

Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló művész, a legsokoldalúbb magyar színészek egyike. 1959. október 15-én született Budapesten.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett. Még főiskolásként forgatta a Cha-cha-cha és a Szerencsés Dániel című filmeket.

1983-tól 2001-ig a Vígszínház társulatának volt a tagja, innen az Új Színházhoz szerződött, ahol 2003-ban a művészeti vezetői posztot is elvállalta. Emellett vendégművészként fellépett a Centrál Színházban, az IBS Színpadon és a Thália Színházban. 2015-től a Centrál Színház tagja.

Legnagyobb sikerét a kultfilmmé vált Üvegtigrisben aratta, amelynek egyes beszólásai hamar a köznyelv kincsévé váltak: “Ízirájder, öcsém, ízirájder!” Lali, a büfés szerepe mellett társrendező és forgatókönyvíró is volt; azóta elkészült az Üvegtigris második és harmadik része is.

Szinkronszínészként is sokat foglalkoztatják, ő volt például Stuart Little kisegér magyar hangja. A közönség kedvence lett a Beugró című szituációs szórakoztató televíziós játékban is, amelyben a szereplők improvizációs készségüket tették próbára.

Művészi munkáját 1991-ben Jászai Mari-díjjal, 2002-ben kiváló művészi címmel ismerték el, ezenkívül több rádiós és tévés nívódíj birtokosa.

 

 

 

 

 

 

1990-ben házasodott össze Nagy-Kálózy Eszter színésznővel.

„Egy barátunk és színészkollégánk révén megismerkedtünk. Akkor már láttuk egymás filmjeit, több színpadi szerepét, de személyesen még nem találkoztunk. Mégis valamitől figyeltünk egymásra, valamitől fontos volt a másik. Igen, azt hiszem, sodródtunk egymás felé. Előbb-utóbb nyilván találkoztunk volna színpadon is, ez mégis a civil életben történt meg először, és én örülök ennek” – mesélte Nagy-Kálózy Eszter az Nlcafénak.

Több alkalommal alakítottak párt a színpadon vagy filmen is. Így történhetett, hogy több mint 400 alkalommal vallottak már szerelmet egymásnak.

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka