32 ezer magyart érinthet a Facebook adatbotránya

Startlap - Startlap

Március közepén robbant ki a Cambridge Analytica botrány néven elhíresült ügy. Ez idő tájt látott napvilágot, hogy a Facebook 2007-es a létrehozásakor hozzáférést engedett külső alkalmazásoknak bizonyos adatainkhoz, amik a Cambridge Analytica elemzőcéghez kerültek és felhasználhatták őket Trump választási kampányához is.

Azóta a cégnél házkutatást is tartottak és többen, köztük a Tesla és a Playboy, jelezték, hogy törlik magukat a Facebookról az adatlopási botrány miatt.

Úgy tűnik azonban, hogy az ügy tovább mélyül, ugyanis Zuckerberg e hét szerdán, kora este, újságírókkal tartott telefonkonferencián ismertette a sajtóval, hogy a korábbi feltevésekhez képest nem 50 millió, hanem 87 millió Facebook-profil adatait szerezte meg a Cambridge Analytica, amiből 71 millió felhasználó volt amerikai.

“Minél többet tudunk meg erről az ügyről, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy olyan lavináról van szó, amely a legbecsesebb amerikai értékek egyikét, a magánélethez való jogot sértette meg” – fogalmazott újságíróknak Ed Markey, demokrata párti szenátor, a felsőház kereskedelmi bizottságának tagja. Ez a bizottság hallgatja meg a jövő héten Zuckerberget.

A 24.hu ugyanakkor további hivatalos számokat is kapott a Facebooktól: egészen pontosan 32 067 magyar felhasználó adatához férhetett hozzá az elemzőcég.

Ugyan mindössze 13 ezer magyar felhasználó telepítette biztosan az adatokat gyűjtő appot, de mivel az ő barátaik adataihoz is hozzáférhetett ezáltal a külsős cég, ezért becsülik az összes érintett felhasználó számát több mint 32 ezerre.

Ez is érdekelhet

képcím

Kvíz: Palkovics, Liu fivérek - Tudod, hogy mi történt velük?

képcím

Extra bérlevonással kell büntetni a sztrájkoló tanárokat

képcím

Panelban él Joshi Bharat