12 ezer ember ragadt Londonban, mert egy villámlás megbénította a repteret

Startlap - Startlap
A Stansted reptéren a Ryanair bonyolítja a legnagyobb forgalmat, így főleg az ő utasaik nem tudtak elutazni a hosszú hétvégén.

Vasárnap nem szállt fel a londoni Stansted reptérről a Ryanair budapesti járata. Az ottani munkaszüneti nap miatt sok kinti magyar tervezett hazalátogatási terveit húzta keresztbe az a vihar, ami számos más járat törlését is eredményezte.

A szombat hajnalban nagy villámlás kíséretében tomboló égzengésben a repülőgépek üzemanyagának feltöltéséhez pótolhatatlan felszerelés elemei is megsérültek a repülőtéren, amit elsősorban a fapados légitársaság használ. A Ryanair összesen több mint 70 járat törölte, mintegy 12000 utassal.


Sok utasnak több órás késéssel kellett elindulnia. A Jet2 egyik tenerifei járata például tízórás csúszásban volt az Independent tudósítása szerint. Több beérkező repülőgépet más londoni repterekre irányítottak át, mert Stansteden nem maradt már szabad hely, és végül aztán üresen, a repülőtéren rekedt utasaik nélkül indultak vissza.

Totális rémálom. Törölték a járatot, információt nem adtak. Most azt mondták, szedjük össze a poggyászunkat, és álljunk be egy hosszú sorba, talán feljutunk egy másik repülőgépre. A hosszú hétvége fele eltelt – még ma ki kéne jutnunk innen

– mondta lapnak az egyik utas.

A Ryanair szóvivője a következőket mondta: “Több repülőjárat sajnálatos módon törlésre került a Stansted reptéren szombaton reggel egy villámcsapás miatti korábbi meghibásodás miatt. Minden érintett utasunkkal kapcsolatba lépünk és informáljuk őket arról, hogy választhatnak a teljes visszatérítés, egy későbbi gép, vagy egy másik járattal való ingyenes utazás lehetősége között. Vásárlóink elnézését kérjük a befolyásunkon teljesen kívül eső események miatti problémákért”.

A reptér közleménye szerint műszaki munkatársaik már helyreállították a megsérült üzemanyagtöltő gépeket, viszont egyes járatok még mindig késhetnek, illetve átirányításra vagy törlésre kerülhetnek.

Korábban, húsvét idején 20 000 utas ragadt a reptéren, amikor egy parkoló transzferbusz kigyulladt a stanstedi terminál előtt.

Ez is érdekelhet

képcím

Ötven hókotró takarítja folyamatosan Budapest úthálózatát

képcím

Vége a túszdrámának a hamburgi reptéren

képcím

Magyarországi romák rekedtek Izraelben