Iniesta befejezte szereplését a válogatottban

Startlap - Startlap
A vasárnapi volt az utolsó mérkőzése.

A várakozásnak megfelelően Andrés Iniesta bejelentette, hogy a vasárnapi volt az utolsó mérkőzése a spanyol labdarúgó-válogatottban.

“Ez volt az utolsó meccsem. Egy csodálatos fejezet véget ért” – fogalmazott a középpályás azt követően, hogy csapata 11-esekkel alulmaradt a házigazda oroszokkal szemben a világbajnokság moszkvai nyolcaddöntőjében.

Iniesta 2010-ben világ-, 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnok lett a spanyol nemzeti együttessel, klubjával, az FC Barcelonával pedig többek között négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját. A 34 éves játékos a mostani szezon zárultával elhagyta a katalánokat és a japán Vissel Kobe csapatához igazolt.

 

(MT)

Ez is érdekelhet

képcím

Vb-döntős a magyar férfi vízilabda-válogatott

képcím

Női vízilabda: nem jutott döntőbe a magyar válogatott

képcím

Számonkérték Zachert, kemény szavakkal reagált az orvos