Úton a halhatatlanság felé

Startlap - Startlap
Estére meglesz Franciaország ellenfele: Horvátország első alkalommal, Anglia másodjára juthat be a labdarúgó-világbajnokság döntőjébe.

Játékosként részben rajta úszott el, hogy Anglia hazai pályán nem tudta megnyerni az Európa-bajnokságot 1996-ban – most szövetségi kapitányként teheti jóvá 22 évvel ezelőtti hibáját.

Az angolok Németországgal játszottak a döntőbe jutásért a kontinenstornán, ám a tizenegyespárbajban Gareth Southgate rontott, így végül a németek kerültek a fináléba, amelyet meg is nyertek. Southgate sokáig bűnbaknak számított, ám a sorstól megkapta a lehetőséget a javításra, sőt, ha mennybe megy, és szövetségi kapitányként megnyeri a világbajnokságot, alighanem lovaggá ütik.

Erről azonban még korai lenne beszélni, Angliának elsőként ugyanis Horvátországon kellene túljutnia, amely Argentínát is megelőzve csoportelsőként jutott tovább, majd tizenegyesekkel kiejtette Dániát és a házigazda oroszokat is. Ebben nagy szerepet játszhat, hogyan sikerül semlegesíteni a válogatott agyát, Luka Modricot, illetve a másik középső középpályást, Ivan Rakiticot.

Az elődöntőkről egyik válogatott sem őriz szép emlékeket. Horvátország eddig egyetlen alkalommal jutott be a legjobb négy közé, méghozzá éppen 20 évvel ezelőtt. A csapat 1998-ban a későbbi győztessel, a házigazda Franciaországgal került össze, ám hiába szerezte meg a vezetést, végül 2–1-re kikapott, s végül csak a bronzérmet szerezte meg. A horvátokat már csak ezért is motiválhatja az angolok legyőzése, mivel a döntőben bosszút állhatnának a franciákon, ráadásul történetük első fináléját vívhatnák. Anglia ellenben 1966-ban megnyerte a világbajnokságot, igaz, azóta csak egyszer jutott el az elődöntőig, ám az 1990-es tornán alulmaradtak a németekkel szemben – éppúgy, mint 1996-ban.

„A világbajnokság egyik legfiatalabb csapata a mienk, éppen ezért izgatottak vagyunk a jövővel kapcsolatban, de szeretnénk megragadni a most kínálkozó lehetőséget – idézi a BBC Gareth Southgate-et. – Számos megpróbáltatáson mentünk már keresztül, eddig sikerrel vettük az akadályokat, reméljük, folytatjuk az utunkat. Jó lenne meghálálni a szurkolóknak a rengeteg támogatást.”

Ha sikerül, azzal a kapitány is feledtetheti a 22 évvel ezelőtti sérelmeket.

 

VILÁGBAJNOKSÁG, ELŐDÖNTŐ

Horvátország–Anglia 20.00 (TV: M4 Sport)

Kövesd a Startlapon a vébé eseményeit, híreit, érdekességeit!

Ez is érdekelhet

képcím

Moldovai embercsempész vezette a halálos balesetet okozó magyar...

képcím

Hárman meghaltak, amikor a magyar rendszámú autó sofőrje...

képcím

Súlyosan megsérült egy autóbalesetben a horvát védelmi miniszter