Retró: világbajnokság – az Aranycsapat bukása (1954–1978)

Startlap - Startlap
Ami Puskás Ferencnek és Magyarországnak nem sikerült, az Pelének és a brazil válogatottnak háromszor is.

1954, Svájc

Legszörnyűbb, leginkább szívbe markoló, legfájdalmasabb pillanata a magyar labdarúgás történetének az 1954-es világbajnokság döntője. A legendás Aranycsapat Bozsik Józseffel, Puskás Ferenccel, Hidegkuti Nándorral az élen a világbajnoki cím legfőbb várományosa volt. Többek között azért, mert két évvel korábban megnyerte az olimpiát, egy évvel korábban pedig a hazai pályán a legyőzhetetlennek hitt angolok otthonában 6:3-ra nyert az évszázad mérkőzésén.

Sebes Gusztáv legénysége ennek megfelelően villámrajtot vett a svájci világbajnokságon, Dél-Koreát 9:0-ra, Nyugat-Németország 8:3-ra verte meg a csoportkörben, míg a negyeddöntőben Brazíliát, az elődöntőben pedig Uruguayt győzte le 4:2-re, méghozzá hosszabbítás után. Így jöhetett a nyugatnémetek elleni visszavágó, s mivel az első mérkőzésen rendkívül könnyed győzelmet arattak a magyarok, senki sem számított a német sikerre. Más kérdés, hogy William Ling játékvezető teljes szabályos góltól fosztotta meg Magyarországot, ami jelentősen befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, amelyet az Aranycsapat végül óriási meglepetésre elveszített.

V. világbajnokság, döntő

NSZK–Magyarország            3:2 (2:2)
Bern, 60 000 néző
Magyarország: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth Mihály
Gólszerző: Morlock (10.), Rahn (18., 84.), ill. Puskás (6.), Czibor (8.)

A torna gólkirálya: Kocsis Sándor – 11 gól

Az Aranycsapat kapusa, Grosics Gyula vetődik párducként a labdára Fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images

1958, Svédország

A világbajnokságok történetének egyik legemlékezetesebb tornáját rendezték Svédországban, és nem azért, mert Magyarország sajnálatos módon már a csoportkörben kiesett – Svédország mellett Wales is megelőzte. Egyrészről a francia Just Fontaine a mai napig megdönthetetlennek tűnő csúcsot állított fel 13 góljával, ám ennél is fontosabb, hogy az 1958-as vb-n látta először ország-világ Pelét, a valaha élt legjobb futballistát. A torna idején még csupán 17 éves brazil a szurkolókat elkápráztatva, az ellenfeleket az őrületbe kergetve első vb-címéig vezette Brazíliát. A dél-amerikaiak ezzel elsőként nyertek idegen kontinensen világbajnokságot. A vb másik érdekessége, hogy az volt az első torna – és a mai napig az egyetlen –, amelyen mind a négy brit csapat (Anglia, Észak-Írország, Skócia, Wales) is részt vett.

VI. világbajnokság, döntő
Brazília–Svédország   5:2 (2:1)
Stockholm, 51 800 néző
Gólszerző: Vavá (9., 32.), Pelé (55., 90.), Zagallo (68.), ill. Liedholm (4.), Simonsson (80.)

A torna gólkirálya: Just Fontaine (francia) – 13 gól

Pelé (jobbra) a helyzet magaslatán – és a csúcson Fotó: Keystone/Getty Images

1962, Chile

Tragikus esemény előzte meg a chilei világbajnokságot, a torna előtt két évvel ugyanis a valaha mért legnagyobb földrengés (a Richter-skála szerint 9.5 volt az erőssége) pusztított az országban, hontalanná téve ezzel csaknem kétmillió lakost. Tulajdonképpen újjá kellett építeni az országot, és ha nehezen is, de sikerült, a vb rendben lezajlott.

Vagyis nem teljesen, a két legjobb játékos közül Lev Jasin, a szovjetek kapusa, a futball történetének egyetlen aranylabdás kapusa pocsék formában védett, míg Pelé a második brazil mérkőzésen megsérült. A brazilok azonban nélküle is rendkívül erősek voltak, és a zseniális szélső, Garrincha – akinek az egyik lába kifelé, a másik befelé görbült, a bal hat centiméterrel rövidebb volt a másiknál, és még a gerince is deformálódott – vezérletével, különösebb erőlködés nélkül védték meg a címüket.

Szintén emlékezetessé tette a tornát a házigazda összecsapása Olaszországgal. A találkozó tétje óriási volt, a győztes továbbjutott a csoportból, és ezért a chileiek mindent megtettek, ütötték-vágták az olaszokat. A végeredmény: lábtörés, az olaszokat rendőri kísérettel kellett kimenekíteni, az angol Ken Aston játékvezetőt pedig részrehajlás miatt hazaküldték a tornáról – a vb-k történetében először. Chile végül bronzéremmel zárt.

Magyarország viszont a negyeddöntőben kiesett Csehszlovákia ellen.

VII. világbajnokság, döntő
Brazília–Csehszlovákia          3:1 (1:1)
Santiago de Chile, 69 000 néző
Gólszerző: Amarildo (17.), Zito (69.), Vavá (78.), ill. Masopust (15.)

A torna gólkirálya: Albert Flórián, Garrincha (brazil), Valentin Ivanov (szovjet), Drazsan Jerkovics (jugoszláv), Leonel Sánchez (chilei), Vavá (brazil) – 4-4 gól

Brazília megvédte a világbajnoki címét Fotó: Keystone/Getty Images

1966, Anglia

A futball hazatért, avagy Anglia először rendezett világbajnokságot, amely mérföldkőnek számított. Az 1966-os tornán kapott először nagyobb szerepet a marketing – a vb-nek hivatalos logója és kabalája is volt.

Ennél azonban érdekesebb Észak-Korea szereplése, a válogatott ugyanis a torna legnagyobb meglepetését szerezte, miután a csoportkörben kiejtette Olaszországot, sőt kis híján Portugáliát is megtréfálta – 25 perc után 3:0-ra vezetett. Csakhogy jött a fantasztikus Eusébio, aki négy góljával győzelemre vezette hazáját.

A magyaroknak viszont – akárcsak négy évvel korábban – ezúttal is a negyeddöntő jelentette a végállomást, holott többre volt hivatott a Mészöly Kálmán, Bene Ferenc, Farkas János vezette válogatott, amely a címvédő Brazíliát a csoportban 3:1-re megverte. A szovjetek ellen azonban nem sikerült a bravúr.

A tornát végül a házigazda angolok nyerték meg a nyugatnémetek ellen hosszabbítás után. A döntőben Geoff Hurst három gólt szerzett, amely fináléban azóta is egyedülálló teljesítmény.

 

VIII. világbajnokság, döntő
Anglia–NSZK            4:2 (1:1, 2:2, 3:2) – hosszabbítás után
London, 93 000 néző
Gólszerző: Hurst (18., 101., 120.), Peters (78.), ill. Haller (12.), Weber (89.)

A torna gólkirálya: Eusébio (portugál) – 9 gól

Az egyedülálló Bobby Charlton volt a vb-győztes Anglia agya – nem véletlenül nyerte meg az Aranylabdát az év végén Fotó: Fox Photos/Getty Images

1970, Mexikó

Több újítást is bevezettek a mexikói világbajnokságon – lehetett cserélni, volt sárga lap, a gólkülönbség döntött pontazonosság esetén –, amely azért is volt különleges, mert korábban csak Dél-Amerika és Európa adott otthont a tornának, ráadásul itt használtak először hivatalos labdát, az Adidas Telstarját.

Persze nem ezek miatt tartják minden idők egyik legjobb vb-jének az 1970-est, hanem azért, mert Gordon Banks, az angolok kapusa Mexikóban mutatta be a legnagyobb védést, miután óriási bravúrral hárított Pelé közeli fejese után. És azért is, mert az elődöntő hihetetlen izgalmakat hozott: az olaszok végig vezettek, ám a nyugatnémetek az utolsó pillanatban egyenlítettek, majd a hosszabbításban megszerezték a vezetést, de az olaszok nem adták fel. A ráadásban – amely Olaszország 4–3-as sikerét hozta, és amelyben Franz Beckenbauer törött karral játszott – összesen öt gól született.

És hogy miért nem az olaszok nyerték meg a döntőt?

Hát csak azért, mert minden idők egyik legjobb ellenfele az útjukat állta: Pelé harmadszor is sikerre vezette a bombaerős brazil válogatottat.

 

IX. világbajnokság, döntő
Brazília–Olaszország  4–1 (1–1)
Mexikóváros, 107 412 néző
Gólszerző: Pelé (18.), Gérson (66.), Jairzinho (71.), Carlos Alberto (86.), ill. Boninsegna (37.)

A torna gólkirálya: Gerd Müller (nyugatnémet) – 10 gól

1974, Nyugat-Németország

A világbajnokság új trófeát kapott, miután a brazilok hazavihették az eredetit, a Jules Rimet-trófeát, amit azzal érdemeltek ki, hogy 1970-ben harmadszor is megnyerték a vb-t. A Nyugat-Németországban bemutatott kupáért küzdenek manapság is a válogatottak.

Ami miatt legalább ennyire emlékezetes a torna, az az, hogy Hollandia Johan Cruyff, Johnny Rep és Johan Neeskens vezérletével nem tudta megnyerni a tornát. A csapat varázslatos, totális futballt, ami azt jelentette, hogy nem voltak kötött pozíciók, a válogatott együtt támadott és együtt védekezett. Ezzel a stílussal könnyedén eljutott a fináléig – hat mérkőzésből hatot nyert meg 14–1-es gólkülönbséggel –, ám hiába szereztek vezetést a nyugatnémetek ellen, a hazai csapat fordított, és megnyerte a világbajnokságot.

 

X. világbajnokság, döntő
NSZK–Hollandia       2–1 (2–1)
München, 75 200 néző
Gólszerző: Breitner (25. – 11-esből), G. Müller (43.), ill. Neeskens (2. – 11-esből)

A torna gólkirálya: Grzegorz Lato (lengyel) – 7 gól

A korszak két legendája: Johan Cruyff (balra) és Franz Beckenbauer Fotó: VI Images/Getty Images

1978, Argentína

Nem volt botrányoktól mentes ez a torna sem, amelyet végül a hazaiak nyertek meg – igencsak vitatott körülmények között. A történethez hozzátartozik, hogy a legutóbbi világbajnokságon ezüstérmet szerző hollandoknál Johan Cruyff azért maradt távol a dél-amerikai tornától, mert így tiltakozott az argentin diktatúra ellen.

Nos, tudhatott valamit, Argentína ugyanis jelentős hátszéllel nyerte meg a vb-t – a döntőbe éppen Hollandiát győzte le. A hazaiak támogatása rögtön az első mérkőzésen, Magyarország ellen elkezdődött, a találkozón az argentinok ugyanis azt csinálhattak, amit akartak, méghozzá büntetlenül. Daniel Passarella így rúgta mellbe Törőcsik Andrást, aki az aljas, durva, undorító stílust megelégelve törlesztett – naná, hogy őt kiállították, ahogy később Nyilasi Tibort is. A magyarok végül pont nélkül estek ki.

Furcsaság persze volt még. Az argentinok a második csoportkörben úgy alakították, hogy mindig később játsszanak, ezért pontosan tudták, milyen eredmény született a csoport másik mérkőzésén, így tisztában voltak vele, hogy az addig remekül futballozó Perut négy góllal kell megverniük a döntőbe jutáshoz. Nos, miután semmiféle ellenállásba nem ütköztek, 6–0-ra győztek, vagyis készülhettek a hollandok elleni fináléra.

A körülmények persze nem zavarták az argentinokat, akik Mario Kempes vezényletével fennállásuk első világbajnoki címét ünnepelhették.

 

XI. világbajnokság, döntő
Argentína–Hollandia  3–1 (1–0, 1–1, 2–1)
Buenos Aires, 71 483 néző
Gólszerző: Kempes (38., 105.), Bertoni (115.), ill. Nanninga (82.)

A torna gólkirálya: Mario Kempes (argentin) – 6 gól

A gólkirály, Mario Kempes a labdával Fotó: Steve Powell/Allsport

 

Kövesd a Startlapon a vébé eseményeit, híreit, érdekességeit!

Ez is érdekelhet

képcím

Megszólalt Katalin hercegné a manipulált fotóról

képcím

Mit gondol az utca embere 2023 fontos híreiről?

képcím

Példaképével nyert világbajnokságot a magyar vízilabdázó,...