Óriási bravúr kell az Európa-bajnok ellen

Startlap - Startlap
Iránnak még van esélye a továbbjutásra, de ahhoz Cristiano Ronaldóék ellen jó eredményt kell elérnie hétfőn.

Villámgyorsan lepörgött a világbajnokság első két fordulója, hétfőn pedig már a csoportkör utolsó fordulója kezdődik, méghozzá négy mérkőzéssel. Az igazságosság jegyében ugyanis az azonos kvartettekben szereplő együttesek egy időben játszanak, ezzel megelőzendő az eredmények esetleges manipulálását.

Nos, az A-csoportban erre egyébként sem lenne szükség, mivel a legfontosabb kérdések már eldőltek, vagyis a házigazda Oroszország, valamint Uruguay már továbbjutott a legjobb 16 közé, míg Egyiptom és Szaúd-Arábia kiesett. Utóbbi két válogatott már leginkább csak a becsületéért hajthat, igaz, az oroszok és az uruguayiak csatája még hozhat izgalmakat, elvégre nem mindegy, melyik csapat végez az első és a második helyen. Merthogy az A-csoport győztese a B-csoport második helyezettjével játszik a nyolcaddöntőben, míg az A-csoport másodikja, a B-csoport elsőjével.

Abban a négyesben viszont már jóval élesebb a helyzet. Bár Marokkónak már elszállt minden esélye a továbbjutásra, még így is beleszólhat a csoport végeredményébe, sőt, ha legalább két góllal megveri Spanyolországot, a másik találkozón pedig Portugália és Irán döntetlent játszik, a spanyolokat is magával rántja.

Az ázsiaiak viszont az életükért küzdenek az Európa-bajnok portugálok ellen, igaz, ahhoz óriási bravúr kellene, hogy legyőzzék Cristiano Ronaldóékat, ugyanakkor biztos továbbjutást jelentene. Irán ráadásul alaposan megnehezítette Spanyolország feladatát is, vagyis a Portugáliának pontosan tisztában kell lennie azzal, hogy nem veheti félvállról ellenfelét, különben ráfázhat.

VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Uruguay–Oroszország*         16.00
Szaúd-Arábia–Egyiptom**   16.00
A csoport állása: 1. Oroszország 6 pont (8–1), 2. Uruguay 6 (2–0) – már továbbjutottak, 3. Egyiptom 0 (1–4), 4. Szaúd-Arábia 0 (0–6)

B-CSOPORT
Irán–Portugália**       20.00
Spanyolország–Marokkó*     20.00
A csoport állása: 1. Portugália és Spanyolország 4-4 pont (4–3), 3. Irán 3, 4. Marokkó 0

Élő közvetítés: *M4 Sport, **DUNA Televízió

Kövesd a Startlapon a vébé eseményeit, híreit, érdekességeit!

Ez is érdekelhet

képcím

Magasabb fokozaton a terrorkészültség Magyarországon

képcím

Izrael: Itt az idő, hogy a világ cselekedjen, ne hagyja figyelmen...

képcím

Irán több mint kétszáz drónnal és rakétával támadta Izraelt