Ilyet még nem láttunk: így hagyták maguk után a stadiont és az öltözőt a japánok a vesztes mérkőzés után

Startlap - Startlap
Hiába esett ki drámai körülmények között az ázsiai csapat a világbajnokságról, így sem hazudtolták meg magukat, és feltakarítottak mindent.

Rengeteg összetört japán szurkoló lézengett a Rostov Arenában, miután a csapatuk rendkívül izgalmas mérkőzésen maradt alul Belgium ellen a világbajnokság hétfői nyolcaddöntőjében.

Japán 3–2-re kapott ki végül, holott a meccs 69. percében még két góllal vezetett. Előbb Jan Verthongen, majd Marouane Fellaini volt eredményes a belgáknál, a kegyelemdöfést pedig Nacer Chadli adta a rendes játékidő hosszabbításában.

A mérkőzést követően a japánok érthetően el voltak keseredve, teljesen maguk alatt voltak, összetörtek, ám így sem hazudtolták meg önmagukat, és megtették ugyanazt a szimpatikus gesztust, amelyet a Szenegál elleni meccs után is: összeszedték a szemetet maguk után – írja a metro.co.uk.

Fotók: Valery MatytsinTASS/Getty Images

 

 

Ám nemcsak a szurkolók mutatták meg, mennyire kulturáltak, hanem a japán válogatott játékosai is. Olyan állapotban hagyták ugyanis az öltözőt, mintha percekkel korábban takarították volna ki. Az asztalon még egy üzenetet is hagytak, amelyen az a felirat állt oroszul, hogy „köszönjük”.

Kövesd a Startlapon a vébé eseményeit, híreit, érdekességeit!

Ez is érdekelhet

képcím

Földrengés Japánban: Életben találtak egy 90 éves nőt a romok...

képcím

Nőtt a Japánban pusztító földrengés halálos áldozatainak...

képcím

Számos halálos áldozata van az újévkor történt japán...