Anglia: csak a szokásos bizakodás

A válogatott reménysége a 20 esztendős Marcus Rashford, de kellenek hozzá a társak is, hogy az angolok az 1966-os bravúr közelébe kerüljenek.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-06-18 10:00

Fotó: Alex Livesey/Getty Images

Alighanem úgy kalkuláltak az F-csoport csapatai, hogy a világbajnoki címvédő Németország legyőzi az összes ellenfelét, vagyis a másik három csapatnak egymás ellen kell olyan eredményt elérnie, amellyel megszerzi a továbbjutást jelentő második helyet. Nos, ez az elképzelés rögtön az első fordulóban borult, Mexikó ugyanis óriási meglepetésre legyőzte a németeket, amellyel alaposan feladta a leckét Svédországnak és Dél-Koreának. A két csapat hétfő délután csap össze egymással, és tehet fontos lépést, hogy életben tartsa reményeit. A svédeknél minden bizonnyal furcsa lesz, hogy hosszú idő után ez az első torna, amelyen Zlatan Ibrahimovic nélkül kell helytállni, de a selejtezőben mutatott teljesítmény azt mutatja, van remény.

A G-csoportban szinte mindenki Anglia és Belgium továbbjutását várja, de az született már néhány meglepetés a világbajnokságon: a németek veresége mellett elég csak Argentína vagy Brazília döntetlenjére gondolni. Az azonban tényleg a torna legnagyobb szégyene lenne, ha a két válogatott valamelyike helyett Tunézia vagy Panama lépne a legjobb 16 közé.

Nos, Romelu Lukaku és társai hétfő délután Panama ellen kezdik el a menetelést, és tekintve, hogy négy évvel ezelőtt is csalódást keltett, hogy a csapat a negyeddöntőben búcsúzott, most még nagyobbak az elvárások, pláne, hogy az együttes magja megmaradt.

Hasonló helyzetben van Anglia is, igaz, a válogatottnál az 1966-os világbajnoki cím óta mindig magasan van a léc – aztán rendre elég hamar leverik. A mostani keret is erős, csakhogy a rutin hiányzik belőle, amit jól mutat, hogy mindössze három futballista töltötte már be a 30. életévét. Ez persze még semmit sem jelent, különösen, ha Dele Alli, Harry Kane és Marcus Rashford jó formában futballozik, a trió teljesítménye ugyanis alapjaiban határozhatja meg, hogy Anglia meddig jut el.

 

VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
F-CSOPORT
Svédország–Dél-Korea          14.00

G-CSOPORT
Belgium–Panama       17.00
Tunézia–Anglia          20.00

Élő közvetítés: M4 Sport

Kövesd a Startlapon a vébé eseményeit, híreit, érdekességeit!

VB 2022: aggódnak a játékosok a koronavírus miatt

eurosport.hosszabbitas.hu22 órája

Szeptemberről októberre halasztották a foci vb első dél-amerikai selejtezőkörét

eurosport.hosszabbitas.hu2 hónapja

Juventus: Chiellini csodálja az őt megharapó Suárezt

nemzetisport.hu4 hónapja

amikor Iniesta megnyerte a vb-aranyat a spanyoloknak

nemzetisport.hu4 hónapja

amikor Van Bronckhorst óriási góllal sokkolta Uruguayt

nemzetisport.hu5 hónapja

Megint a világbajnokság bővítése foglalkoztatja a FIFA-t

eurosport.hosszabbitas.hu1 éve
Töltés

Amit a VB-ről tudni kell

election1

A világbajnokság csapatai

election1

Bemutatjuk a világbajnokság helyszíneit