A címvédő és az idei legnagyobb kihívója is megkezdi vb szereplését

Startlap - Startlap
Németország és Brazília a 2018-as világbajnokság legesélyesebb csapatai között vannak, így persze az ő esetükben is felmerül a kérdés, hogy elbírják-e ezt a súlyt Oroszországban. Mindenesetre ma ők is az első csoportmeccseiket játszák.

Az E és az F-csoport küzdelmei is elindulnak vasárnap, s leginkább az jellemzi a mai mérkőzések súyát, hogy a hat  válogatott közül öt a nyolcaddöntőig menetelt a 2014-es világbajnokságon. Szerbia az egyetlen kakukktojás, ők nyolc éve nem kvalifikáltak egyetlen világversenyre sem, akkor a csoportmérkőzések után búcsúztak a vb-től. Déli szomszédaink 14 órakor azzal a Costa Ricával játszanak, amely négy évvel ezelőtt negyeddöntőig jutott a világbajnokságon, s ezzel futballtörténetének legjobb eredményét érte el.

Szintén az E-csoportban rendezik a Brazília-Svájc találkozót, ahol az egyértelmű vb-favoritot láthatjuk játszani. Sokan támadták a seleçãot a megszokottnál védekezőbb játékuk miatt, azonban az utolsó edzőmeccseken parádéztak Neymarék, így várhatóan győzelemmel kezdik a tornát, még akkor is, ha a svájciaknál kiváló labdarúgók lépnek pályára. 2014-ben egyébként egy rendkívül emlékezetes elődöntőn búcsúztak a brazilok, 7-1-re kaptak ki ugyanis a németektől, így van mit bizonyítaniuk.

Németország címvédőként léphet pályára a 17 órakor kezdődő meccsen Mexikó ellen, s ugyan az észak-amerikaiak a legjobb 16-ba meneteltek 2014-ben, várhatóan nem itt fogják összegyűjteni első pontjaikat. Nagy kérdés továbbra is egyébként, hogy Manuel Neuer áll-e a németek kapujában, hiszen hosszú ideig sérült volt, ráadásul idén pályára sem lépett a bajnokságban. A vb előtt viszont ennek ellenére az osztrákok elleni edzőmérkőzésen az ő nevével kezdődött a csapat felállása, s kiválóan teljesített a hálóőr, így elképzelhető, hogy a kihagyás ellenére is ő védhet a délutáni összecsapáson.

VILÁGBAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
E-CSOPORT
Costa Rica–Szerbia 14.00
Brazília–Svájc 20.00

F-CSOPORT
Németország–Mexikó 17.00

Élő közvetítés: M4 Sport

Kövesd a Startlapon a vébé eseményeit, híreit, érdekességeit!

Ez is érdekelhet

képcím

A Spar vezére szerint Orbán "zaklatja" őket, Svájcba...

képcím

Németországban legalizálták a marihuánát

képcím

Iskolai támadás Németországban - több diák megsebesült